Eljött a várva várt kedd, amikor a Katolikus Gimnázium egyik 11. osztálya látogatott el hozzánk. A céljuk nem volt kevesebb, mint – ha teljesen el nem is sajátítani – belekóstolni a rétessütés tudományába.

Zsófi tanárnővel együtt tizenhatan érkeztek, hogy élettel töltsék meg a Szent Anna Házat. Hamar kiderült, hogy nem mindenki fér az asztalhoz egyszerre, így megosztottuk a feladatokat.

Volt, aki Erzsi néninek segített a tészta dagasztásában. Itt rögtön az első fontos tanulság is megszületett: a rétestésztánál nincsenek pontos mértékegységek. Megtanultuk, mit jelent az a sokszor hallott kifejezés, hogy „amennyit felvesz”, és azt is, hogy a dagasztás akkor ér véget, amikor a tészta már elválik az edény falától és a kezünktől is. Ehhez pedig bizony az kell, hogy a munkát kézzel végezzük.

Amikor a tészta elkészült, következett a pihentetés – ilyenkor mi is szusszanhatunk egy kicsit. Normál esetben ekkor készül a töltelék, most azonban az osztály másik fele már gondoskodott róla. Sem a túrós, sem az almás töltelékhez nem kellett recept: a hozzávalók adottak voltak, a többit pedig az „ízlés szerint” elve irányította.

A pihentetés után jött a legizgalmasabb rész: a rétes nyújtása. A fortélyokba Erzsi néni és Ancsa avatott be bennünket. Nem mindegy, milyen abroszon dolgozunk, és az sem, hogy a tésztát nem a szélénél húzzuk, hanem finoman alányúlva, az ujjbegyeinkkel kifelé haladva nyújtjuk egyre vékonyabbra. Amikor már szépen lelóg az asztalról, levágjuk a vastagabb széleket, megolajozzuk a tésztát, elosztjuk rajta a tölteléket, majd az abrosz segítségével kétoldalról finoman felgörgetjük.

És amikor azt hisszük, hogy már a nehezén túl vagyunk, akkor következik a tepsibe emelés – ami egyáltalán nem könnyű feladat. A hártyavékony, megtöltött tésztát úgy kell áthelyezni, hogy se el ne szakadjon, se a töltelék ne szökjön meg. De természetesen ezt is sikerült megoldanunk. Egy kis olaj a tetejére kiszáradás ellen, tejföl pedig az aranypiros szín érdekében, s már jöhet i s a következő fázis.

Az első adag már az előmelegített sütőben sült, miközben a következő rétesek is készültek. Aki nem fért az asztalhoz a másik szobában társasjátékkal töltötte az időt, és sajnos olyanok is akadtak, akiket a délutáni elfoglaltságok már elszólítottak. Ők sem maradtak azonban rétes nélkül: a tanárnő minden ízből vitt nekik kóstolót.

A végeredmény pedig?
Erzsi néni is megnyalta mind a tíz ujját, amikor megkóstolta a diákok által készített túrós rétest. És nem csak ő.

Többen annyira élvezték a közös munkát, hogy jó eséllyel visszatérnek még hozzánk, hogy tovább tanulják nagyanyáink konyhájának titkait. Lesz itt még kenyérsütés, fermentálás és ki tudja még mi minden – hiszen szerencsére nincs hiány olyan szakértőkből, akik örömmel adják tovább tudásuk legjavát.

Mi pedig örömmel adunk teret ezeknek a találkozásoknak – ahol a generációk nem elválnak egymástól, hanem egy asztal körül találkoznak.