Hétfői délután ismét megtelt élettel és kreativitással a közösségi tér: tovább folytattuk kalandozásunkat a papírfonás világában Magdi és Marika vezetésével. Ahogy már megszokhattuk tőlük, nemcsak technikát tanítottak, hanem újra bebizonyították, hogy egy marék újságpapírból, egy kis türelemmel és sok jókedvvel igazi csodák születhetnek.

A foglalkozás során mindenki megtalálta azt az alkotást, amely leginkább megmozgatta a fantáziáját. Editet a bejáratnál látható ajtódísz ihlette meg, ezért Magdi segítségével elkészítette az alapját, amelyet majd otthon, saját elképzelése szerint díszíthet tovább. Tündit az előző heti tányéralátét fogta meg annyira, hogy most elkészítette a saját változatát is. Amikor egy kicsit belegabalyodtak a szálak, Edit rögtön segített neki továbbhaladni – hiszen ezen a délutánon is természetes volt, hogy aki tud, segít a másiknak.

Marika sem érkezett üres kézzel: emlékezett Magdi korábbi kérésére, és megmutatta, hogyan lehet erős, tartós fogót fonni egy bevásárlókosárra. A délután folyamán egy szív alakú alapra készülő kosárkát is elkezdett. Bözsy pedig ezalatt színes pólófonalakból egy kedves kis tarisznyán dolgozott.

Az asztaloknál mindenütt másféle alkotás készült: itt kosár, ott alátét, amott ajtódísz vagy tarisznya formálódott, mégis különleges összhang lengte be a délutánt. Mindenki figyelte a másik munkáját, ötleteket adott, segített, biztatott. A papírfonás ezen a délutánon sem csupán kézimunka volt, hanem közös élmény és egymásra figyelés.

És ezúttal az ünneplésből sem volt hiány. Magdi és Bözsy vasárnap ünnepelték születésnapjukat – bár a jelenlévők szerint alig múltak húszévesek. Az ünnepeltek természetesen nem érkeztek üres kézzel: Magdi finom lúdlábbal, Bözsy pedig színes macaronokkal vendégelte meg a társaságot. Az igazi meglepetést azonban Edit néni csokitortája jelentette, amelyet szeretettel készített az ünnepelteknek. És ha mindez még nem lett volna elég, egy-egy kézzel varrt szatyorral is meglepte őket.

Ez a hétfői alkalom ismét megmutatta, milyen sokat jelent egy támogató közösség. Nemcsak új technikákat tanultunk, hanem újra átélhettük azt az összetartozást, amely ott van mindannyiunkban – minden mosolyban, minden segítő mozdulatban és minden közösen eltöltött pillanatban.